2010. november 28., vasárnap

Mozi

Jajjdevárom már a mozit. HArry Potter 7 első része naon jó lesz remélem:D

Frankel nyílt nap avagy végre révbe ért az életem

Hát igen, ma eufórikus állapotban ébredtem, és azt éreztem hogy minden jó.
Tegnap megtaláltam álmaim iskoláját, az MNÁMK-t (Frankel)
Ja és ma megyünk megnézni a Harry Potter 7-et (első rész):P
Ja és anyu bejelentette hogy ballagásra száz % hogy megkapom a lapost:D
NAh egynelőre enniy most zenéket írok ki, mert Pécsre megyünk a Plaza-ba
Ja és most hozzám illik egy szám:P!nk-Raise your Glass

2010. november 26., péntek

kiszámítható, mint az ecceregy

Ma megitn ugyanaz, mint ami máskor pénteken szokott lenni.
1. óra német... Különös országneveket vettünk nyelvekkel " csecsis" ugye kinga? Ja és boldog születésnapot.
2. óra töri cseréltem a laknerrel helyet, (én ültem a pálesz mellé) és végre nem a geiger babratyolásást kellett figyelnem. Am semmi különös nemvolt törin
3. óra Matek: Nagyszünetben vettem 2 Tw*x-et, meg 2 S*******et amit természetesen mingyá el is "loptak" a többiek(a kapai megis etteO________o nah mindegy Óra előtt várjuk mónikanénit, merthogy végre egyszer megírtuk volna a dogát, erre nem a scheibl jött be? dehogynem xd
Vajon mi lehet mónika néni baja-tokátvakaró relytésfejtő fej-
4. óra nyelvten na ez volt a leg xd-b dolog a héten(lehet h. kéne egy leg xd-b topicot nyitnom írjátok meg h. legyen vagy ne)
Na tehát Bercibá tegnap elmondta h. hallgatott egy este egy rádióműsort, ahol a legfurcsább neveket mondták el xd
aszonta már van olyan ember magyarországon, hogy Kovács Ikszfaktor. xdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxd                   Kovács Megasztár
                                                                                Mészáros nintendo
                                                                                de vajon hogy lehetne ikszfaktort becdézni? tippeket kérek ikszi?
5.óra média az osztály fele elmnet erre a helyesírós szarra
6. magyar előkészíítő
Marilugas xd csilla
nah most még nézem egy darabig(kb negyed hétig a tévét és utána elmegyek fürdeni, mert utána mék táncolni megint nah tehát erre mondtam h. kiszámítható az elején bye all  ja és legyetek rosszak

u.i.: Holnap MNÁMK nyílt nap és a szülinapom megtartása lesz, úgyhogy nemtudom h. fogok e írni, de ha nem akkor vasárnap mindenképpen írok

2010. november 25., csütörtök

csütörtök, alias nemzetiségi nap

Igen, ez még mindig az én blogom, bár egy kicsit dizájnosabb lett.
hát ma aztán jó napom volt xd a suliba nemzetiségi napot tartottunk, és naná h. én voltam a táncos állomásnál(mert volt vagy 7 állomás...), mert ugye a suliba egyedül csak én harmónikázok....:(
nmah mindegy tehét 10-szer eljátszottam ugyanazokat a számokat, de a végére már -unottan undorodó fej- kibaszottul untam xd
na mindegy annanénio önt ibelém a lelket, meg marika néni is, akinek már tisztára elment a hangja. A többiek meg mi9nden állomást végigjártak, beleértve a kóstolót is:nah mindegy bb

2010. november 21., vasárnap

Végre!

Sikerült saját számokat kreálni, felrakni jútúbra, és kirakni ide. Hát nem volt egyszerű xd

u.i.: remélem teccik

2010. november 20., szombat

"Remek" egy nap

Hátigen. Ma azthittem hogy idegösszeroppanást kapok, amikor megláttam h. nincsen meg a kismillió számom, amit mindennap hallgatok hülye windows media player kitörölte persze nem csak a listából, hanem a gépemről is xd . de hál'istennek megoldotztam(letöltősoldal powaaaaa)
MAi napi tervek(délutánra) itthontöltöm végre van egy szombatom, amikor azt csinálok amit, akarok, addig ameddig akarok, mert anyuék szülinapi buliba mennek(az ő szülinapi bulijába xd) ki a pincékhez most pedig kipróbálok egy zeneszerkesztő progit, (remélem menni is fog, és saját szerzeményeket fogok csinálni, amiket ha találok majd valami feltöltős helyet felteszek xd
nos addig is báj-báj

2010. november 18., csütörtök

Lelombozódva, ámbár reménnyeltelve

Ehhh.
Nemtudom h. csak nekem ilyen nagyok az elvárásaim, vagy télleg bunkók a haverjaim?
nemtudom. ÉS azt sem tudom, h. érdemes -e ő miattuk kiidegelni magamat, merthogy olyan ideges vagyok miattuk h. amikor a húgom akar tőlem valamit, akkor én leordítom a fejét, és persze Ő miattuk nah mindegy, a másik meg az, hogy 27-én nyílt  nap lesz a Frankelban és azt nem szabad elfelejteni. De még mostis Őrájuk gondolok istenem nem tudnám őket egyszer az életben elfelejteni? már csak az a baj h. még fél évet ki kell bírnom velük, de majd valahogy megpróbálomde ez így nem mehet tovább. De viszont beszélni sem akarok velük, mer akkor megint én leszek a hülye kretén, aki mindenbe beleköt. Eztz egyszerűen én nem akarom jajjj nemtudom most mi tévő leghyek, egyszerűen nem tudom már AZON is gondolkoztam.
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Más téma: Kedden hazajön a mamám, és szerdán meglesz tartva a szülinapom, (reményeim szerint sok pénzzel:D)$___$
Money, money, money
Egyszó mintszáz valahogy el kell felejtenme ezeket a személyeket, és összpontosítanom kell a családra. bye all

csütörtök alias németverseny és fogyatkozás xd

Húhh ma nagyon jó napom volt. xd
Első órán(németen) bebújtam a pad alá, és kb. Óra felénél jöttme ki, mert annyira fájt mátr a lábam xd
Ma az osztály min. fele a Dózsába ment nyíltnapra, így németen 2 fiú volt, (mert ugye a lányok nem akarnak szakközépbe menni) és akkor gondoltuk, mi is "eltűnünk" xĐĐĐĐĐ
2. óra matek, ott csak 5-en voltunk xd körbeültük mónikanénit és úgy tanultunk xd lol volt naon, de legalább megértettem az anyagot xĐxĐxĐxĐxĐxĐxd
3. óra tesi. Jólvan átöltözik a 3 legény xd (TOmi MArtin ÉN) jó, magasugrás volt xd túléltük eztis:P
4. óra ének(utolsó óra német versen y miatt:P) nem sok mindent vettünk, szolmizálni kellett xd én elkértem a Martintól, mivel ő szolfézsra is jár/t.
most pedig itt vgayok, és mindjárt megyekl vissza németversenyre. Ja és : !!!!!!NEM KAPTAM LECKÉT!!!

2010. november 15., hétfő

Unhappy Birthday ....

Hát igen, ezt sem éltem még meg:S
ilyen szar szülinapom még nem volt.
MIndenki felköszöntött, de az ú.n. "barátaim" még csak azt sem mondták, h. rohadj meg Ez olyan izé, mivel még mondtam is h. mindenki felköszöntött, de még ekkor sem esik le nekik h. ők nem nemtudom h. ezekután mit várjak el tőlük, lehet h. az én elvárásom túl nagy? ezt sem tudom. viszont azt tudom, h. már nem sokáig tudok tűrni. Komolyan mondom n ekem semmi nem jön össze ebben a violágban, talán valahol máshol kellene megpróbálnom.... nemtudom egy biztos innen el kell mennem és ha lehet minél hamarabb nah muindegy nem kívánok senkinek ilyen szar életet.
Ezzel az ünnepi bejegyzésemnek vége.

2010. november 14., vasárnap

reloaded

Igen, tudom hogy már rég írtam, de egyszerűen nem történt sermmi említésre méltó egészen tegnapelőttig.
PÉnteken 3 órakkor elindultam, a volt presszó elé, mert pestre mentünk színházba. onnan éjfélre édrtem haza. okés. Reggel 8:15-korhirtelen felriadok, hogy mennem kell díszíteni a sváb-bálra9:00-ra
Jólvan akkor hazamegyek fél 6-ra visszamegyek, előkészülünk a kajával, meg minden, utána fellépünk, megtudtuk hogy ott van SZorcsik Viktória színésznő is -elpirult fej- Beszéltem is vele:P
OKés utánba beállok a büfébe, majd pedig edina hoz egy mikrofont, és eklkelzdünk énekelni xd (ott kelett volna lenni h. ezt megértsétek)
hajnali 2-kor pedig hazamentem, és reggel 10:35-kor keltem, és most már ittvagyok hát ennyi volt a hétvégém, egy hulla bvagyok úgyh. ma legfeljebb tanulok-fintorgó fej- Nos asszem ennyi volna, hholnap megint kezdődik minden előről:S
na mindegy emeltfővel megyek a jövőbe, és visszase nézek, mert az fáj de nemtom miért. nah bb all
ja, és holnap lesz a szülinapom, csak sztem nem lehetek majd fenn, ezért most írom le.

2010. november 5., péntek

november 5.

hát ez a nap is eljött xd!
7 éve ma született a húgom xd(mellesleg 10 nap múlva éni születek)
Ehh msn-em +-a beszart, ezért gondoltam msnfan.hu-ról leszedme a legfrisebb msn +-t.
Csakhogy mire észbekaptam, már olvastam az msn legújabb verzióját, megtetszett.
De ogy most látom fweltelepítve, már mgbántam, ugyanis nem lehet letörölni:(
AZ EGÉSZ ANGOL LETT, MÉG A + MEG AZ A-PATCH SEM MEGY RAJTA!!!!!!!!

2010. november 2., kedd

fészbúk avagy nagyon xd

Anyám ezen a facebookon télleg elllehet lenni órákon át xd
Tenshi, Pálesz meg Én már vagy 1 órája ezen vagyunk xd xdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxdxd
amúgy ma este megyünk ilyesztgetős bújóócskát játszani xdxdxdxdxdxdxdxddxdxdxdxdxdxddxdxdxdxdxdxdxd
majd később még írom a helyzetet bye-bye

2010. november 1., hétfő

Mai szerveszkedés

Másolok egy skype-os beszélgetést:

[12:44:16] Bettina Manga: Szábusz.~
[12:44:16] Ginál Gergő: Ginál Gergő és Bettina Manga partneradatokat cserélt.
[12:44:21] Ginál Gergő: nekedis
[12:44:51] Ginál Gergő: mikrofonod próbáld ki a testerrel
[12:46:06] *** Bettina Manga hívása ***
[12:46:23] *** Ginál Gergő új csoportos üzenetváltást indított
Csoportos beszélgetés megjelenítése ***
[13:10:41] Ginál Gergő: itt látod?
[13:11:26] Bettina Manga: Nem vagyok vak. De ez jó téma. xD a keddnél bejjeb nem jutottunk :"D
[13:11:56] Bettina Manga: szövegcsóró :í
[13:12:04] Ginál Gergő: :)
[13:17:02] Bettina Manga: túl halk vaagy!
[13:17:18] Bettina Manga: nem
[13:17:24] Ginál Gergő: xd
[13:17:26] Bettina Manga: mondom túl halk.
[13:17:39] Bettina Manga: nem
[13:17:40] Bettina Manga: ._.
[13:17:58] Bettina Manga: Gyermek felnőtt kedve jó, édes élet Haribo! x""""DDDD
[13:18:36] Bettina Manga: mondjuk ja
[13:18:39] Bettina Manga: jobb
[13:18:51] Bettina Manga: de még mindig nem figyelnek x"D
[13:18:55] Bettina Manga: kiabálj ._.
[13:19:01] Ginál Gergő: emtudom mit csináljak má
[13:19:08] Ginál Gergő: nalátod azt nem
[13:19:09] Bettina Manga: mondom kiabálj
[13:19:16] Ginál Gergő: kiabálj te
[13:19:17] Bettina Manga: mert?
[13:19:20] Ginál Gergő: mindenki felébred
[13:19:26] Bettina Manga: ehh ._.
[13:19:27] Ginál Gergő: tinálatok nincs otthon senki
[13:35:45] Bettina Manga: naszal. mingyárt ordítok .__.
[13:35:56] Ginál Gergő: 3
[13:35:57] Ginál Gergő: 2
[13:35:58] Ginál Gergő: 1
[13:36:03] Ginál Gergő: MOST!
[13:36:13] Bettina Manga: neparancsolgass.
[13:36:19] Bettina Manga: de mit ordítsak? xD
[13:36:33] Ginál Gergő: aztkérted ne parancsolgassak
[13:36:36] Ginál Gergő: :P
[13:36:41] Bettina Manga: egos
[13:36:51] Bettina Manga: |-(
[13:37:02] Ginál Gergő: de mongyuk sztem a kuss elérné a célját
[13:37:09] Bettina Manga: lehet >>
[13:37:15] Bettina Manga: deha nem beszélek ? : D
[13:37:16] Ginál Gergő: ^^
[13:38:07] Ginál Gergő: °˘°˛°˛˘˘°ˇ˘ˇ˘^^^^^ˇ^ˇ~ˇ^~ˇ^~ˇ~ˇ~ˇˇ^˘`˙´`˙´`˙´˝˝¨´˝\\\\\\\\\||||ÄÄ€€÷×đđĐĐĐĐĐ[[[[[]]]]]]]ííłłłŁŁ$$$ßߤ¤¤¤<>#&@}<<;;>>>;;>>;;>;>;>;
[13:38:19] Ginál Gergő: []
[13:38:20] Bettina Manga: rájuk írok. és kész. leírják és élnek tovább békében ._.
[13:38:31] Ginál Gergő: okés
[13:39:04] Ginál Gergő: nemfoglyák megkapni
[13:39:15] Ginál Gergő: mert a l4d nem rakja le az asztalra
[13:39:19] Bettina Manga: fuck
[13:46:44] Bettina Manga: akkor szólok a többieknek.
[13:46:49] Bettina Manga: laki ugyebár nem.~
[13:46:54] Ginál Gergő: ja,ja
[13:47:04] Ginál Gergő: letettétek?
[13:47:12] Bettina Manga: hö?
[13:47:19] Ginál Gergő: beszéltek mlég?
[13:47:34] Bettina Manga: pill hívom a lilit.
nemhallok semit szal nem. ._.
[13:50:28] Bettina Manga: fuck.
[13:50:37] Ginál Gergő: ?
[13:50:46] Ginál Gergő: ne mond azt h. nem veszik fel
[13:50:49] Bettina Manga: Lili nyilván kivan kapcsolva. Dinát elértem. de ő beteg.
[13:50:59] Ginál Gergő: ....
[13:51:18] Bettina Manga: majd később még megpróbálom.
[13:51:22] Ginál Gergő: nah akkor újraössze kell hívnom őket...
[13:51:22] Bettina Manga: a lilit
[13:51:26] Bettina Manga: okéé
[14:29:16] Ginál Gergő: am a jonatánt nem kelett volna még küldeniük?
[14:29:38] Ginál Gergő: vagy te nem vagy idén jonatános?
[14:29:45] Bettina Manga: én tudjam? már nem vagyok jonás.
[14:31:03] Ginál Gergő: ollé anyu mégiscsak megtalálta a recit
[14:31:13] Bettina Manga: ehh.
[14:31:29] Ginál Gergő: te nemtudod h. az a pogácsa milyen isteni finom
[14:31:38] Bettina Manga: ez a másik kettő még mindig játszik? ._.
[14:31:51] Ginál Gergő: aham
[14:31:58] Bettina Manga: csodáááá.s
[14:32:00] Ginál Gergő: mit vársz tőlük?
[14:32:20] Bettina Manga: közölted velük a tényt, hogy drága Lilink házon kívül van? ._.
[14:32:25] Ginál Gergő: én már 2 éve ezért szenvedek, mert egy épkézláb programot nwem utudunk összerakni
[14:33:11] Ginál Gergő: ...
[14:33:14] Ginál Gergő: megjött sajt
[14:35:16] Ginál Gergő: namindegy írok a blogbaú
[14:35:42] Bettina Manga: kk
[14:35:52] Bettina Manga: énmeg hívom 13x-ra is drága barátném ._.


[12:44:16] Bettina Manga: Szábusz.~
[12:44:16] Ginál Gergő: Ginál Gergő és Bettina Manga partneradatokat cserélt.
[12:44:21] Ginál Gergő: nekedis
[12:44:51] Ginál Gergő: mikrofonod próbáld ki a testerrel
[12:46:06] *** Bettina Manga hívása ***
[12:46:23] *** Konferenciahívás, 59:33 hosszú ***
[12:46:23] *** Ginál Gergő meghívta Zoli-t a konferenciára ***
[12:53:20] *** Ginál Gergő meghívta Ákos-t a konferenciára ***
[13:45:06] Ginál Gergő: Partnernév elküldve a csoporthoz
[13:45:55] *** Beszélgetés befejezve ***
[13:51:32] *** Konferenciahívás, 03:27 hosszú ***
[14:08:32] Ginál Gergő: marad a holnap
[14:20:54] Bettina Manga: Olyan nagy kérés lenne, hogy mindig tartsa magánál a telefont? ._.
[14:21:07] Ginál Gergő: öööööööööööööööö
[14:21:08] Ginál Gergő: ja?
[14:21:36] Bettina Manga: chhh....
[14:21:42] Bettina Manga: ezért mentem oda ._."
[14:21:53] Zoli: mert neki ma nemjó?
[14:21:57] Ginál Gergő: nem
[14:22:00] Ginál Gergő: nincs otthon
[14:22:07] Bettina Manga: jham.
[14:22:17] Bettina Manga: be is metem. csöngettem is. kopogtam is.
[14:22:30] Ginál Gergő: de a dina amúgyis beteg lett
[14:22:41] Bettina Manga: ezt én mondtam neked okos.
[14:22:51] Ginál Gergő: tudom..
[14:22:58] Bettina Manga: ahj.
[14:24:06] Bettina Manga: jól le fogom tolni ezért ._.
[14:25:26] Ginál Gergő: áááááááááá
[14:25:36] Ginál Gergő: anyum elvesztette a pogácsa receptjét
[14:25:42] Bettina Manga: höhö.
[14:25:49] Ginál Gergő: nemtud sütni pogácxsááááátt:(
[14:26:18] Bettina Manga: ez a legnagyobb gondod?! =www=
[14:26:33] Ginál Gergő: őőőőőőőő
[14:26:41] Ginál Gergő: nemtom
[14:26:55] Ginál Gergő: akkor most holnapra rakjuk, ha a lili nem jelentkezik?
[14:27:13] Bettina Manga: nem tudoom. lehet hogy még elérem. de nem tuti.
[14:27:16] Bettina Manga: sőt... ._.
[14:27:25] Ginál Gergő: naja
[14:27:35] Bettina Manga: őt ismerve.
[14:27:37] Ginál Gergő: a lilinél ezt nem lehet tudni
[14:27:53] Ginál Gergő: de kitudja, lehet h. elhagyta a mobilját
[14:28:14] Bettina Manga: dehogynem ._.
nem. csak a takaró alatt van lenémítva xD ismerem már őkelmét =w=
[14:28:32] Bettina Manga: mivelhogy késő este azzal világít és olvas ._.
[14:28:50] Ginál Gergő: jajjj
[14:28:53] Ginál Gergő: könyvmoly
[14:29:31] Bettina Manga: ...

tehát akkor ez ma nem gyenge
Nem hiszem el, hogy soha nem tudunk egy normális prgramot összerakni....
Az egyik beteg, a másik nem veszi fel, a másik 2 meg folyton l4d-zik.
Egész héten szünet van.
Élvezni kéne, amíg még nincs olyan hideg
Elegem van....
JA és csak nem úsztam meg a temetőjárást....
nah mindegy bíye most még szervezkedünk, de hogy ebből nem lesz semmi  az 100%

NOVEMBER!!!

Gyerekek november a kedven hónapom.
Kitaláljátok miér?:D















Nemtudjátok? SZégyeljétek magatokat.
Nov. 15 mond nektek valamit?




Halottak napja van. BÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ
De hála istennek beteg vagyok, így nem kell kimennem dideregni a temetőbe:P
nah mindegy egyenlőre ennyi . Ja és vigyázzatok a kinyíló sírokkal:)